A munkavédelem története
A gondolattól napjainkig
Egészen elrugaszkodott fogalomként, de létezett már időszámításunk előtt 18. sz.-ban is munkavédelemhez kapcsolódó törvénykezés. Méghozzá az ókori Hammurabi, Babilónia uralkodójának törvényeiben. Hammurabi Kr.e. 1792-től 1750-ig élt, az Óbabiloni Birodalom alapítója volt. Már nagyon korán felismerte, hogy társadalmi rendet fent kell tartani szervezéssel, szabályozással történő állami irányításokkal. Így alkotta meg az emberiség legrégebbi törvénykezéséről szóló gyűjteményt, a Ptah Hotep-et, ami a rabszolgatartó társadalmat szabályozta. 282 cikkelyből és epilógusból épül fel. A teljes törvénykönyv egy 2,25m magas diorit kőoszlopra (úgynevezett sztélére) vésték fel. A törvénykezések között megtalálhatóak voltak a házépítéshez kapcsolódó jogviszonyok kérdései, azoknak felelősségvállaló kötelezettségei, tisztálkodási és egészségügyi kérdések a munkavégzéssel kapcsolatban, s ezek között találhatók meg a munkavédelem kezdetleges gondolatai is.
Érdekességképpen megemlíteném a korszakhoz kapcsolódó Mózes (Kr.e. 1500-1380 körül) V. könyvét a Tórát, melyben a következő idézetet olvashatjuk:
„Ha új házat építesz, házfedeledre korlátot csinálj, hogy vérrel ne szennyezd a Te házadat, ha valaki leesik onnan!”
Persze, fontos tény, hogy ebben az időben a legtöbb halálozás az építkezéseken történt az egyéb háborúskodás és bűncselekmények mellett. De érdemes megfigyelni a 4/2002. SzCsM-EüM rendeletének 4.mellékletével való hasonlóságot Mózes idézetével, mert sok hasonlóságot lehet felfedezni bennük.
A napjainkban használatos munkavédelem és biztonság fogalmát az iparosodás korától használjuk igazán. Engels ekkor a gépi berendezések fejlesztésében látta a megfelelő dolgozói biztonság kialakítására irányuló megoldást. Ekkor a 19. század elején, 1801-ben adták ki az első gyári munkákat szabályozó törvényt, mely a gyermek és nőmunkára vonatkozó korlátozásokat taglalta. Hasonló törvénykezések kiadását több nemzet is követte ezután, mint például, Svájc, Poroszország, Írország, Anglia, Ausztria, Svédország, Norvégia. Majd a századvégén megjelentek a balesetbiztosítást, a munkanapok hosszát érintő és munkakörülményekre vonatkozó szabályozások is. Ekkor kezdték el az egyetemek (műszaki és orvosi karok) tanítani és kutatni a különböző vegyipari mellék vagy végtermékek hatásait a dolgozókra. Például porszennyeződését, metánét és arzénét, ként és más vegyianyagokét. Ezért több orvosi és technikusi szakértő úgy döntött, hogy alkalmazni kezdik egyes vegyi anyagok kezeléséhez a méregkamrákat, és az ártalmas anyagokkal dolgozók munkaidejének lerövidítését.
1867-ben a kiegyezés után a fejlődés rendkívüli módon felgyorsult, s így az ipar is. Viszont a munkások helyzete nem tartotta a tempót a fejlődéssel. A munka rengeteg volt, de Ők zsúfolt, egészségtelen helyeken, sokszor vasárnapi pihenő nélkül napi 14-15 órákat dolgoztak. A nem megfelelő életkörülmények miatt járványok és betegségek ütötték fel a fejüket, például nagyon gyakori volt a tüdőbaj (10-ből 3 munkás tüdőbetegséggel küszködött). Mindezek által az üzemi balesetek mértéke óriásira emelkedett, amiket a dolgozók nem hagytak szó nélkül, sztrájkokba kezdtek. Ekkorra készítették el az első ipartörvényt, mely munkavédelmi szabályozásokat tartalmazott. Ezt tovább bővítették évről-évre, így már az 1984. évi XVII-es törvénycikk is a munkavédelmi ellenőrzések gyakoriságáról és a felügyelők jogi intézkedéseit tartalmazta, s így bővült a ma ismert és elfogadott munkavédelmi törvény olyanra, mint amilyennek ma ismerjük. Ugyan ma már a munkavédelem irányítása és ellenőrzése az államigazgatás kezébe került, de a szabályoknak való megfelelést még mindig a munkaadóknak kell teljesíteni.